Az olyanság tanítása közvetlenül kerül átadásra,
Melyben minden buddha-előd részesült,
Most, hogy a tiéd, vigyázz rá nagyon!
Egy adag hó az ezüsttálban,
Vagy a holdfényben rejtőző gémek
Külön hasonlónak tűnnek, együtt különbözőnek.
Az értelem nem nyugodhat szavakon,
Hanem alkalmazkodik ahhoz, ami megjelenik.
Ha meginogsz, csapdába estél,
Ha hibázol, örökké bánkódni fogsz.
Ne utasítsd el a szavakat, de ne is kapaszkodj beléjük,
Mindkettő vétek; olyan ez, mint a tűzgolyó –
Hasznos de veszélyes. Még ha a legkifinomultabb
Nyelven is nevezed nevén, a tükör nyomban elhomályosul.
Éjfélkor valóban a legfénylőbb,
De nappal még csak nem is látható.
Ő az elv, ami mindeneket irányít,
És könnyít az összes szenvedésen.
Bár nem cselekszik, mégsincs híján a szavaknak.
A legértékesebb tükörben
A forma találkozik tükörképével:
Te nem Ő vagy, de Ő te.
Mint egy csecsemő, hiánytalan öt érzékkel,
Se nem jön vagy megy, se nem távozik vagy marad,
Gügyögés-gőgicsélés: értelem nélküli szavak,
Nincs megértés, zagyva beszéd.
Hat vonal a dupla li trigramma,
Ahol elv és megjelenés egymásra hat.
A vonalak három párban állnak
Mégis ötféle módon hatnak.
Mint az izsóp növény öt illata,
Vagy a gyémántjogar öt ága,
A valóság finoman harmonizál,
Mint dallam és ritmus – a kettő együtt: zene.
Hatolj le a gyökérig, és teljességgel megérted az ágakat,
Ragadd meg a kapcsolatokat, és megleled az utat.
Tévedni ígéretes dolog –
Nincs [ebben] ellentmondás.
Természetesen tiszta és a mélyben rejtőző,
Nem érinti sem az illúziót, sem a felébredést.
Túl időn és körülményen, csendesen ragyog.
Olyan finom, hogy nem hatol át a tereken,
Olyan hatalmas, hogy a határai felmérhetetlenek.
De elég csak egy hajszálnyit tévedned,
És minden harmónia lármába fúl.
Manapság vannak azonnali és fokozatos iskolák,
Elvekkel, szemléletekkel – így megjelenik az irányadó mérték.
Áthatolva az elven, teljesen elsajátítva a szemléletet,
Az igazi állandó így is-úgy is kiárad.
Egy kikötött ló, egy félelmében megdermedt egér,
Kívülről nyugodt, de belül örvénylik:
Az együttérző bölcsek tanításukkal megszabadították őket.
A feje tetejére állított utakon az emberek fehérnek tartják a feketét.
Mikor a fordított gondolkodás eltűnik
Anélkül, hogy próbálnák, megvalósítják a tudatot.
Ha követni akarod az ősi ösvényt,
Végy példát az ősökről: a Buddha,
Miután megvalósította az utat, még tíz eónon keresztül ült.
Mint a zsákmányáról nyomot hagyó tigris,
Mint a bal hátsó patkóját elvesztő ló,
Kiknek képessége a mértéken alul marad,
Azoknak egy ékes zsámolyt, és egy brokát köntöst.
Másoknak, kik még csodálkozni képesek,
Nekik ott egy házimacska és egy tehén.
Ji az íjász az égről lelőtt a tíz napból kilencet,
Megmentve az elszáradt termést.
Egy másik nyilas célba talált több száz lépésről:
[De hiába], ezek a képességek össze nem vethetők azzal,
Mikor két nyílvessző hegye röptében találkozik.
A faember dalra fakad,
A kőleány táncra perdül,
Őket nem lehet puszta gondolatok és érzések által
Megismerni, de akkor milyen módon ragadhatjuk meg őket?
A miniszter szolgálja urát,
A gyermek szót fogad szüleinek.
A szófogadatlanság hálátlanság,
A hűtlenség haszontalan pocsékolás.
Befelé fordulva gyakorolni, titokban működni,
Bolondot játszani, és ostobának tűnni –
Csak ha ekképpen folytatod tovább,
Láthatod meg Őt saját magában.
Szabó Bálint

5 comments
Comments feed for this article
július 31, 2008 at 1:41 pm
Nagy Sándor
Ezt milyen nyelvről fordította Szabó Bálint? Mert az első látásra kitűnik, hogy nem japánból. A közvetítőnyelvről való fordítás ma már megengedhetetlen; megfelelő filológust kell találni, biztos nyelvtudással, hogy a spirituális szövegeket lefordítsa (ugyanez igaz a szép- és szakirodalomra is). Szabó Bálint magyar nyelvhasználata szép, de japánul nem ez a stílusértéke a szövegnek, sőt, a filozófiai mondandó értéke sem egyezik az eredetivel.
július 31, 2008 at 6:57 pm
Nagy Sándor
Már megírtam, de úgy látszik, a neki nem tetsző véleményt a moderátor kiírtja innen, ezért újra mondom: aki nem tud japánul, ne fordítson japán verset, mert alapos félreferdítés lesz a végeredmény, mint a jelen estben is.
Augusztus 11, 2008 at 1:29 pm
vilagmehes
kedves műértő barátom!
jót kacagtam a soraidon, legfőképpen ezen: “megfelelő filológust kell találni, biztos nyelvtudással, hogy a spirituális szövegeket lefordítsa”.
tisztelem és csodálom a műveltséged, és egyetértek veled abban, hogy a fenti fordításomban vannak hibák, ennek ellenére úgy vélem, méltó képviselője vagy a saját intellektusába zárt par excellence nyugati értelmiséginek, aki a legjobban tenné, ha - a kellő alázat hiánya miatt - megmaradna az európai katedrálfilozófiai művek tanulmányozása mellett, és elfogadná, hogy bizony-bizony a szent szövegek értelmezése beszűkült látókörén kívül esik.
Augusztus 22, 2008 at 1:21 pm
Nagy Sándor
Kedves Világméhes!
A tényekkel nem lehet vitatkozni. Sajnálom, hogy kacagtál, és nem fogadtad el a kritikát! Aki nem tud arabusul… Mutatis mutandis: aki nem tud japánul…
Augusztus 22, 2008 at 6:49 pm
Nagy Máté
Kedves Japánul-nem-tudó Barátom!
Felháborító a válaszod Nagy Sándornak! Nekem úgy tűnik, a te látóköröd szűkült be (a zentől van? nem hiszem.) egy nagy adag kisebbségi érzéstől áthatottan. A “nyugati értelmiség” nem hiszem, hogy kellő alázat híján lenne, csak azért, mert jogosan megbírál valamiért egy annyira emelkedett, “keleti” zen gyakorlót, aki annyira nem nyugati, inkább már japán, hogy a nyelvet nem is tudja. “Az európai katedrálfilozófiai művek tanulmányozása” nem beszűkültség, és nem zárja ki azt, hogy hogy annak művelője hozzászóljon egy keleti szent szöveg fordításához, netán kritikával illesse azt. A kritikát kellő alázattal kell elfogadni, és átgondolni; úgy látom, éppen a te álláspontod az, ami valamihez való görcsös ragaszkodást tükröz. Hol van itt a zen szelleme? Ezek után még te oktatod ki azt, aki eléd tárt egy olyan kritikát, ami a tudatodat kinyitná? Hajrá zen buddhizmus!