Miután elolvastam A hamis itt és most avagy “a jelen diktaturája a jövő felett” című érdekfeszítő írást, azonnal tollat ragadtam, és leírtam az első eszembe jutó gondolatokat.

Volt egy nagyon érdekes megjegyzés, amelytől nem tudtam, tudok szabadulni. Lássuk csak, hogy hasonlóképpen látom-e azt, ami itt jelen esetben szóba került:

„Ezek a társadalmak olyan mítoszteremtő hatalommal rendelkeznek, ami már kisgyermek korban elkezdi az emberi lelket trenírozni, kondicionálni és viszonylag gyorsan bedarálni egy totális illúzión alapuló világkép teljes elfogadására. Ezzel az átalakulással, ahogy az egó lecseréli az emberi lelket, Földi ökoszisztémánkba belép az új emberi struktúra egy háromdimenziós labirintus formájában: a deszakralizált ember, vagyis az ember, aki teljesen elveszette kapcsolatát a szakrálissal.”

Azzal kezdeném, amit nemrégiben hallottam egy előadáson Czeizel Endrétől, miszerint egy kisgyerek, aki a világra születik, kreatívitással megáldott és ötletgazdag személyiség. És itt ki kell emelni mindenképpen azt, hogy SZEMÉLYISÉG. Ez a személyiség (én is csak ámultam) 220%-al kreatívabb, amikor bekerül az általános iskolába. Ám most jön a hidegzuhany, ugyanis amikor érettségire kerül a sor, akkor ezeknek a kreatív emberkéknek túlnyomó része elveszti ezt a tulajdonságát, és tömegáru lesz belőle, akiket természetesen már lehet nevelni a tömegkultúra „tiszteletére”, és ahogy mondjátok, teljes mértékben deszakralizált, műanyag kobold lesz belőle. Szerencsére léteznek olyan kezdeményezések, amelyek azt szorgalmazzák, hogy gyerünk és teremtsünk kapcsolatot a SZAKRÁLISSAL. Erről eszembe jut egy tanmese, amelynek nagy örömömre szemtanúja lehettem. Este van. A reptér felé zötyögő buszon állok és nézelődök. Mellettem nem messze egy 13-14 éves lány ül. Kezében könyv. Próbálom elkapni a megfelelő pillanatot, amikor nem rázza ki veseköveimet a jármű, és akkor meglátom a csodát. A könyv címe: TAO-Te King.

Kötelező olvasmány lenne a Tao? Nem, nem. Itt többről van szó. Minden, mely fentről jön, nem a véletlen műve. Határozott céllal indul, és teljesíti a küldetést, melyre hivatott. A számunkra elviselhetetlen rosszban is építő jelleggel ilyen tanmeséket figyelhetünk meg, és gondolkodhatunk el a miérteken. Miért is van az, hogy az anyák manapság ilyen mérhetetlenül nagy arányban vetélnek el, vagy beteg gyerekeket hoznak világra?

Teljes mértékben okolhatóak vagyunk mi magunk mindazokért a hadjáratokért, amelyeket a természet ellen követünk el, illetve azért, ahogy a Föld kizsákmányolását olyan magas szintre emeltük. Miért is? A kényelemért, az egyre többet emlegetett siker elérése miatt? Erre vágynak a jövő gyermekei? A választ mindeki saját maga találja meg a kérdésre.

Az enyém egy kicsit elszakad a világunktól. Úgy vélem, hogy egy angyalka nem akar idejönni, ha tudja, hogy mindent helyette dönt el valaki, befolyásolható, és az úgynevezett jólétét háborúk árán tartják fent, ahogy azt már Orwell is megírta. Ő nem akar ilyen világban élni, mert az ilyen világ minden csak nem szerethető. És ezzel a végére is értem, hiszen a konklúzió már megint csak az, hogyha valami nem szerethető, akkor az illúzió. Szerethető illúzió pedig hosszú távon nem létezik, nem létezhet. A leghatalmasabb hazugság, ha saját magunkat csapjuk be, és nem figyelünk arra, hogy van bennünk egy olyan fura szerkezet, mint a lelkiismeret, amely soha nem hagyja az embert nyugodni.

Zárószónak Seneca egyik gondolatát idézném, amely a Gondviselésről szól: „….Ti nem kívülről csillogtok, a javaitok arccal befelé fordulnak: világotok ily módon megveti a külsőségeket és boldog önmaga szemlélésétől. A bensőtökben helyeztem el minden javatokat, a ti boldogságotok az, hogy nincs szükségetek boldogságra.”

fruittree