Másfélezer kisvállalkozó kánonban bömbölte: HELLÓ! Volt ereje.
Csütörtökön Magyarország legnagyobb marketing-konferenciájáról tudósítottam. A szervező egy Marketing Commando nevű tanácsadó cég volt, amely a hazai kis- és középvállalkozásokra specializálódott. A rendezvény helyszínét a MOM Park melletti SportMax központ szolgáltatta, a szervezők előzetesen bejelentették: a BAH-csomópont környékén torlódásra lehet számítani a nagyszámú résztvevő miatt.
Torlódás végül nem lett, annak ellenére, hogy zsúfolásig megtelt a SportMax csarnoka. A falakon plakátok, a következő feliratokkal: „Az én vevőimmel ezt nem lehet megcsinálni!”, „Megvan már a csalid?”, majd, kicsit távolabb, tábla értesítette az arra járót, hogy a „No nyafi zónába” érkezett.
A konferencia főszervezője és egyben első előadója, Wolf Gábor karizmatikus figura. Beront a színpadra, ugrál, izeg-mozog, tegezi a közönséget, viccelődik. Első kérése, hogy mindenki egyszerre mondja azt, helló. Aztán csodáról beszél, arról a csodáról, hogy Te itt vagy. Bill Brysont, a közismert tudományos írót idézve megállapítja, ehhez „az első egysejtűek megjelenésétől kezdve az egész világfolyamat szükséges volt, pontosan úgy, ahogyan történt”.
A marketing szakértő a felvezetés után belekezd voltaképpeni előadásába, amelynek témája: marketing eszközök nehéz időkre. Megállapításait olyan sikeres üzletemberek tapasztalatára alapozza, akiknek „pénz tapad a kezéhez”. Beszél csalikról, prémium termékekről, bevezetési stratégiáról, „pisztoly a fejhez marketingről” és hasonlókról.
A bottom line pedig – hogy egyet idézzek az előadásban hemzsegő angolszász kifejezésekből – nem más, mint a siker. Te is sikeres lehetsz, szól a fő üzenet. Értsd: a vállalkozásod virágzásnak indulhat. Mintha egy vallási rendezvényen lennék – a pódiumon a siker-vallás felkent papja prédikál, kétségkívül hatásosan. A konferencia lényege pedig talán nem is a „kommandósok” marketing-tippjeiben áll, hanem az összetartozás érzésének erejében, meg persze abban, hogy egy magabiztos apafigura kimondja: Meg tudod csinálni!
Borda Máté

4 hozzászólás
Comments feed for this article
Január 16, 2009 at 11:43 de.
zs
Egyébként hogy kerül ez ide?
Január 17, 2009 at 2:28 du.
vilagmehes
Ezt hogy érted?
Január 23, 2009 at 9:29 du.
Csaba
Ne haragudj, de aki egy ilyen bárgyú rendezvényre elmegy, annak úgy kell!
Január 23, 2009 at 11:08 du.
vilagmehes
Teljesen igazad van, Csaba!
Úgy kell nekem:)